Egy kapcsolatról, ahol mindkét fél érzi, találkoztak már, ismerik már egymást.
Mikor az első pillanattól kezdve "tudod", hogy "valamiért" vonzódsz hozzá;
valamiért, amit szavakkal nem tudsz leírni.
Ahol, bár minden tekintet, érintés mélyről jövő és ismerős,
mégis soha nincs ott az érzés, igazán "tudnád", ki is Ő.
Minden pillanat, amit vele töltesz időtlen, áramlik léteken keresztül,
örvényként ránt magával, és érzed,
a test csak egy külső burok, egy megjelenési forma e világban.
Minden, ami lényeges, az a lelkek tánca, kavargó, magával ragadó,
pulzáló, végtelenül mély, szenvedélyes, lángoló és kiolthatatlan.
Minden rezdülése a másiknak finom és ismerős,
mégsem tudod soha, mi is lesz a pillanat vége, mert soha semmi nem ugyanaz.
Az idő elveszti jelentőségét....
Ilyenkor érzed, magadnak "alkotod" az időt.
Mert, amit vele töltesz földi időben számolva talán hosszú,
de a lelkeitek számára csak egy hosszúnak tűnő pillanat.
Gyönyörűséges érzések, kavargó energiák, amik emelik a másikat.
Amikor az okoz örömet, hogy érzed az ő örömét.
Amikor a testeitek szinte idomulnak egymáshoz,
ezzel is az EGY-séget éreztetve. Mikor hozzád ér és érintésétől az egész tested bizsereg.
Mikor vágyod, hogy alvás közben a keze a testeden pihenjen,
vagy csak hozzád érjen egy kicsit, csak mert olyan jó.
Mikor éjszaka átölel, tudod: haza érkeztél.
Energiái burokként vesznek körül, és olvadnak egybe veled.
Mikor már nincs ő és te, csak a mi létezik.
Történhet bármi, valami kitörölhetetlen, mélyről induló határtalan érzés
jelenik meg, és vezet vele együtt tovább téren és időn túl.
Lelked az ő lelkében pihen....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése