Hogyan szeretsz? 5.

Gyakran mondjuk: "szeretlek", ám többnyire azt értjük alatta: 

"szükségem van rád", vagy: "ne hagyj el".

Nagyon gyakran lépnek be egy párkapcsolatba úgy az emberek, 

hogy valójában nem adják bele teljesen magukat, nem köteleződnek el. 

Ezt általában azzal magyarázzák, hogy már csalódtak és 

többé nem akarnak kockáztatni. 

Persze ez, csak látszatmegoldás, hiszen, ha nem köteleződöm el, 

akkor nem tudom megélni a közelség, a meghittség örömét sem, 

így igazából nincs is igazán értelme a párkapcsolatnak. 

Meg kell tanulnunk elviselni a csalódásokat is, 

hiszen az élet minden területén szembe kell néznünk kudarcokkal is, 

így értékelhetjük igazán a sikert. 

Ha elfogadom a kockázatát, hogy csalódhatok és 

átélem a saját érzéseim elfojtás helyett, 

akkor, a csalódással együtt  is többet nyerek érzelmileg, 

mint, ha megpróbálnék távolságot tartani a partneremtől.

Ez így egyszerű, nem....?

Gyógyulás

Ha egy gyermek gyerekkorában nem érzi szülei szeretetét, 

arra a következtetésre juthat, hogy valami baj van vele.

Hinni kezd abban, hogy őt nem lehet szeretni,

mert elégtelen a szeretetre.

Ez a meggyőződés a tudatalattiba kerül mélyen,

és később, amikor párkapcsolatra kerül sor, ez a hit fogja az életét vezetni.

Az elégedetlenségével kapcsolatos tudatalatti meggyőződése

tükröződéseként az élete magába fog foglalni helyzeteket,

amelyek bebizonyítják majd neki, hogy valóban nem elegendő. 

Ezek helyzetek arra szolgálnak, hogy ő kigyógyulhasson

abból a meggyőződéséből, hogy nem szerethető.

Ezekben a helyzetekben kapcsolatot teremthet az

eredendő fájdalommal, és felismerheti, hogyan vezérli egy önmagáról

kialakított meggyőződés az életét.

S, ha felismeri, megbocsátással - elsősorban önmagának -

át tudja élni a gyógyulás folyamatát. 

Tökéletes vagy ideális?

Az élet mindig beigazolja meggyőződéseinket.

A szeretet hiánya nagy fájdalom, amit általában elnyomunk, 

vagy elfojtunk magunkban. Amikor egy érzelmet elnyomunk magunkban, 

akkor bár tisztában vagyunk a jelenlétével, de nem engedjük, 

hogy felszínre törjön. 

 

Az elfojtott érzelem mélyen a tudatalattiba kerül, 

tudatunknak nem lesz rálátása.
Ha úgy érzem, azt gondolom, hogy engem nem lehet szeretni,

ha ebben hiszek, akkor olyan élethelyzeteket, 

személyeket fogok "kapni" az életembe, 

akik bebizonyítják meggyőződésemet.

Hiába vágyakozom másra, azt fogom kapni, 

amit kifelé sugárzok magamból, a tudatalattiból.

Ezért van az, hogy bár általában az IDEÁLIS párra vágyakozunk, 

mégis "csak" a TÖKÉLETES-t kapjuk meg. 

 

Az ideális párunk a gondolatainkban él, a tökéletes pár pedig az, 

aki éppen mellettünk van, és tükörként megmutatja, 

milyenek is vagyunk valójában. 

Megmutatja, és ezzel lehetőséget teremt nekünk arra, 

hogy felismerjünk, az elfojtott érzelmeinket átminősítsük, 

és ezáltal változzunk.

Bocsássunk meg magunknak, és szeressük magunkat, 

hogy másokat is szeretni tudjunk. 

 

Bocsássunk meg magunknak...

Párban 1.

 

Egy kapcsolat csak úgy magától nem létezik.

Egy párkapcsolatért mindkét embernek folyamatosan dolgoznia kell.

Bármilyen kapcsolatba kerülünk is, meg kell ismernünk magunkat, 

meg kell ismernünk a másikat. 

Amit megismerünk, azt irányíthatjuk is. 

Természetesen, itt nem a másik fél irányítására gondolok. 

Ha megismered magad, párkapcsolati, szexuális "működésed", 

akkor tudsz a párkapcsolati életedben is tudatosan élni.

Ahhoz, hogy a társam lényét tudjam szeretni, 

őt magát, és nem csak az érzést, amit adhat nekem, 

nos ahhoz önmagamba kell először rendet rakni.

Tudnom kell mik a vágyaim, céljaim, 

milyen képességeim vannak, milyen félelmek fognak vissza, 

és mi az, amitől szárnyalni tudok.

Amennyiben el tudom fogadni magam olyannak, 

amilyen vagyok, a hiányosságaimmal, esendőségemmel, 

gyengeségeimmel együtt, ebben az esetben 

a párommal nem a belőlem fakadó hiányokat fogom pótoltatni.

A késztetés az lesz, hogyan tudok vele együtt, 

EGYSÉG-ben élni, és megvalósítani egyéni és közös álmainkat.

Megismerni önmagam és a másikat, 

őszintének lenni, megnyílni, elfogadni, elengedni, 

eggyéválni, feloldozni és maximálisan mindent átélni.

Valahogy így.....

Szeretettel telve

 

 

 

Régen nem értettem. 

Mi az, hogy én szeressek valakit csak úgy? 

Akkor szeretek, ha engem is szeretnek. 

Most már "értem". 

 

Szeretni és ezáltal szeretve lenni.

Kapcsolatainkban ezáltal kerülünk közelebb Istenhez. 

Én Általad, Te általam. 

Egymáson keresztül "gyakoroljuk", éljük meg az el- és befogadást, a feltétlen szeretetet. 

Mint ahogy Isten bennünk van és mi Őbenne, tudom, hogy Te is velem vagy mindig. 

 

Bennem élsz, ahogy én Benned.
Minden alkalommal, amikor találkozunk, újabb és újabb lehetőséget adunk magunknak, 

hogy önmagunk legyünk egymás által. 

 

Szeretlek. 

 

Ilyenkor olyan kevésnek tűnik a szó arra, hogy kifejezze, mit is érzek irántad. 

 

Nincs bennem félelem, mert tudom, kerüljünk bármilyen helyzetbe is, kössük bármihez/bárkihez is az életünket, mindig jelen leszünk egymásnak.

 

 

 

Tudni kell szabadon szeretni

Gondolj csak bele, milyen csodálatos érzés, mikor látod,
hogy nő fel melletted egy gyermek.
Ott vagy az első lépéseinél, szavainál, megosztja veled minden bánatát,
örömét, te jelented neki a világot, és Neked is Ő.

Sokszor hallottam már azt, hogy
"csak a gyermekemet tudom feltétel nélkül szeretni".
Mert ő nem kérdez, nem kifogásol, neki nem kell megfelelnünk. 

Ő elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk. 

Hibáinkkal együtt. Feltétel nélkül. 

De, ha gyermekünkkel meg tudjuk élni ezt a feltétel nélküli szeretetet,
miért ne mehetne ez társsal, baráttal is?
Hiszen szeretni azt jelenti:
adni önmagam a másiknak elvárások, félelmek, görcsök nélkül. 

Adni magam, bízni önmagamban.
És szeretni a másikat anélkül, hogy magamhoz láncolnám.

Ezekért a kapcsolatokért meg kell dolgozni. 

Éljük meg ezeket a kapcsolatokat ugyanazzal a kíváncsisággal,
örömmel, mint mikor a gyermekünkkel vagyunk.
Elfogadással, szeretettel. Önmagam szeretetével. Nap, mint nap. 

És aztán tudni kell elengedni.
Meglátni, ha a másik már nem boldog velünk, mellettünk. 

És elengedni, hogy máshol, mással, másban megélhesse önmagát. 

Jelentse a boldogságot számunkra az, ha Őt boldognak látjuk.  

Egy kapcsolatban nincs egymás alá rendeltség.
Nincs elnyomás, nincs dominancia. 

Nincs elvárás. Nincs megfelelés.
Nincs "mi lesz, ha nem vagyok elég jó neki". 

Elfelejtjük.
Elfelejtjük magunkat adni, mert nem bízunk magunkban,
ezáltal a másikban sem. Én is. Még mindig.
Ilyenkor elnyomom a szívem szavát, és az eszem az, ami irányít.
Ne engedjük. 

KÖSZÖNÖM, hogy vannak körülöttem,
akik emlékeztetnek arra, szeretnek feltételek nélkül.
Köszönöm Neked....

Hogyan szeretsz?

 

 

"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá tesz azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. 
És egyedül érezte magát. 
És azt gondolta. "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. 
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan."
De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését.
Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tolla ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. 
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
"Miért jöttél?" - kérdezte a halált.
"Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." (Coelho: Tizenegy perc)

Merjünk szeretni. De, ne feledjük: a szeretettel együtt jár az elengedés is.
Merjünk úgy szeretni, hogy ne akarjuk kalitkába zárni azt, akit szeretünk.
Szeressük őt úgy, ahogy van, szeressük őt olyannak, amilyen.  

Tudni kell szabadon hagyni egymást.
Tudni kell szabadon szeretni egymást.

Félelmeink

 

Azt hiszem, talán az volt a legnehezebb a párkapcsolatomban, hogy megértsem: ha a párom NEM-et mond valamire, akkor azt általában a helyzetre mondja, és nem rám. 

Nem engem utasít el teljes mértékben, hanem az adott helyzetet.

Mikor rájöttem végre erre, bizony nagyon mélyre kellett ásnom magamban, hogy kiderítsem: mi is az, ami ilyen mértékű félelmet kelt bennem.

Hihetetlen energiát követelt, hogy végre ráérezzek, SZERET. 

Nem egyszerűen, hanem IGAZÁN, őszintén.

Ebben a szeretet-állapotban nincsenek mérlegelések, nincs ki, mit, miért csinált. 

Egyszerűen CSAK szeretet van, ami megengedővé tesz mindent a kapcsolatban.

És ez egy áldásos, csodálatos állapot.....

Gondolatok a szeretetről

Mit is jelent szeretni?

Szeretni annyit tesz, engedem, hogy a másik legyen.
 Olyannak, amilyen, úgy, ahogy van.
Hogy az lehessen mellettem, aki ő maga IGAZÁN.
A szeretet VAN-sági állapot. Nem múlt, nem jövő, csak a jelen pillanat.

Az elmúlt két évemben megadatott, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg,
akik azért szerettek és szeretnek azóta is, aki és ami vagyok.
Akik ki merték mondani - mikor arra a kérdésükre, hogy miért nem engedem őket közel
magamhoz, azt válaszoltam: ennél közelebb már nem tudom -,
szóval ők ki merték mondani: nincs szükségünk a hazugságaidra.
És valóban: nem engedtem magamhoz őket közel.

Mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha egyszer csak mégis úgy gondolják (!),
 már nem szeretnek úgy, mint eddig. De, ők hagyták, hogy legyek mindig,
minden alkalommal olyan, amilyen vagyok.
És szép lassan "megtanultam" mi is a SZERETET.

Nagyon kedves férfi barátom fogalmazta meg azt,
ami ezekben az időkben biztonságot nyújtott. 

Azt mondta: - "tudod, ez úgy működik, hogy találkozunk, beszélgetünk, 
együtt vagyunk, történnek dolgok. Ezeket elraktározom magamban - 
különböző kis "dobozokban". Aztán ezeket a dobozokat becsukom. 
Mikor újból találkozunk, újból kinyitom őket. 
De, csak azért, hogy minden impulzust, érzést, ami Tőled ér ismét, 
elraktározzak ezekben a dobozokban. 
Nem veszem ki a régieket, nem azt nézem, hogyan reagáltál bármire is régebben. 
Az akkor volt, annak a helyzetnek szólt. 
Most más pillanat van, és az ehhez a pillanathoz tartozó 
érzéseket akarom átélni veled."

Aztán eljött az a pillanat is, mikor megismerkedtem valakivel,
akivel az első másodperctől kezdve egy "hullámhosszon" voltunk.
Akinél megszűnt minden félelmem, gátlásom, és fóbiám,
aki mellett olyan mértékben szeretem magam, ahogy eddig még soha.
Akivel az idő, mint fogalom, nem értelmezhető.
Akinél "tudod", érzed, hogy minden gondolata feléd IGAZ gondolat.
Akinek a lelkét kapod az első pillanattól kezdve.
Aki nem gerjeszt benned hiányérzeteket.
Eltelít, feltölt, minden sejtjével átölel és magasba emel.
Akivel minden találkozás más és más, minden perc mérhetetlen nyugalmat hoz,
mégis minden perc izgalmas, és az újdonság varázsát hordozza magában.

Azt érzed, meg kell, hogy oszd mindenkivel ezt az érzést,
aztán rájössz, nincsenek rá földi szavak, hogy ezt megtedd...

Hogy lehet?

 

Kérdések, kétségek, szavak, gondolatok.... értelem és érzelem....emberek, kapcsolatok, félelem, fájdalom, öröm és boldogság.

Áramlás... hagyni magad sodortatni, hagyni, hogy történjenek úgy a dolgok, ahogy történniük kell. 

 

Lassan megéled azt, hogy minden nap egy csoda. Minden pillanat gyönyörű a maga nemében, legyen az éppen boldogságos, vagy szomorú.

És csodák történnek... folyamatosan....
Egy idő után már nem "számolod" ezeket a csodákat, csak hagyod, hogy eltöltsenek teljesen.

Hogy lehet úgy szavakba tölteni érzéseket, hogy visszaadják mindazt, ami belül van? Mindazt, amit érzek?

... és csak szárnyalsz, mert szárnyalni vágysz.....
....szerelmes vagy, TE magad vagy a szerelem....

 

 

Kívánságok

   

Azt kívánnám, hogy érezze meg mindenki magában legalább pár percre azt a "valamit" ami igazán ő maga.

Hogy mind a férfiak, mind a nők érezzék azt az ős, Teremtő erőt, ami bennünk van, és ami biztosítja azt, hogy többet ne legyenek fájó, hiánypótló kívánságaink.

Mert ha megélnénk azt a minőséget, ami bennünk van mélyen, IGAZÁN megélnénk........

a hiányok megszűnnének.

Jó tanács

Azt mondom másoknak "tanácsként": szeress. Nem számít más, csak a szeretet. 

Ilyenkor sokszor hallom vissza azt, hogy: "jó, szeressek, de mi van, ha viszont nem kapok szeretetet? 

Mi van, ha megint bántani fognak?"

Hát igen.... jó kérdés.

De. Egy dologról elfeledkezünk. A képlet pedig igen egyszerű. 

Ha szeretet adok, idővel szeretetet is kapok vissza. 

Ha a szeretetemért szeretetet "akarok", az elvárás. 

Ha nem várok el semmit a másiktól, akkor nem is akarom, hogy megfeleljen nekem.

Ha nincsenek elvárásaim a másikkal szemben, nem is tud csalódást okozni nekem.

Ennyi. Nem bonyolult ugye?

Tekintsek várakozással a másik felé. Várakozással, kíváncsisággal, örömmel, és érezzem, bármi is történik kettőnk között, az csak jó lehet. Csak jó lehet, még ha a körülmények esetleg nem is ezt mutatják. 

És, hogy miért? Mert tanulok közben.

Elsősorban önmagamról, a saját világomról......

És ugye tudjuk? Ahogy én változok, úgy változik a világ is körülöttem.....

Ha szeretek, viszontszeretnek.

Ennyi. Nem bonyolult ugye?

Szeretve lenni

Adni jó. Kapni is jó.

De, tudjátok, mi a legjobb? 

Megengedni magadnak, hogy IGAZÁN kaphass. Úgy, hogy nem félsz a másiktól, hogy beengeded őt teljesen magadba, hogy bízol magadban. Ha bízol magadban, másokban is bízni fogsz.

Mert, ha ez nincs meg, bár szeretsz és tudsz is adni, mégis, a lényeg veszik el. Ha megengedő vagy magaddal szemben, ha engeded, hogy kaphass másoktól, gyönyörű állapotokban lesz részed. 

És gyönyörűséget okozol annak is, akinek megengeded, hogy adjon neked. 

Hát, rajta! Engedd el a félelmeidet, legyél megengedő magaddal szemben, legyél bátor és szeresd magad. 

Engedd, hogy szeressenek.....

Igazán, olyannak, amilyen vagy. Mert gyönyörű vagy.....:))))

Gondolatok egy szerelemről

 

Egy szerelemről Vele. Egy szerelemről, ami túlmutat mindenen. 
Egy kapcsolatról, ahol mindkét fél érzi, találkoztak már, ismerik már egymást.
Mikor az első pillanattól kezdve "tudod", hogy "valamiért" vonzódsz hozzá; 
valamiért, amit szavakkal nem tudsz leírni.
Ahol, bár minden tekintet, érintés mélyről jövő és ismerős, 
mégis soha nincs ott az érzés, igazán "tudnád", ki is Ő.

Minden pillanat, amit vele töltesz időtlen, áramlik léteken keresztül, 
örvényként ránt magával, és érzed, 
a test csak egy külső burok, egy megjelenési forma e világban.
Minden, ami lényeges, az a lelkek tánca, kavargó, magával ragadó, 
pulzáló, végtelenül mély, szenvedélyes, lángoló és kiolthatatlan.
Minden rezdülése a másiknak finom és ismerős, 
mégsem tudod soha, mi is lesz a pillanat vége, mert soha semmi nem ugyanaz.
 

Az idő elveszti jelentőségét.... 

Ilyenkor érzed, magadnak "alkotod" az időt. 
Mert, amit vele töltesz földi időben számolva talán hosszú, 
de a lelkeitek számára csak egy hosszúnak tűnő pillanat. 
Gyönyörűséges érzések, kavargó energiák, amik emelik a másikat.

Amikor az okoz örömet, hogy érzed az ő örömét. 
Amikor a testeitek szinte idomulnak egymáshoz, 
ezzel is az EGY-séget éreztetve. Mikor hozzád ér és érintésétől az egész tested bizsereg. 
Mikor vágyod, hogy alvás közben a keze a testeden pihenjen, 
vagy csak hozzád érjen egy kicsit, csak mert olyan jó. 
Mikor éjszaka átölel, tudod: haza érkeztél. 
Energiái burokként vesznek körül, és olvadnak egybe veled.
Mikor már nincs ő és te, csak a mi létezik. 
Történhet bármi, valami kitörölhetetlen, mélyről induló határtalan érzés 
jelenik meg, és vezet vele együtt tovább téren és időn túl.

Lelked az ő lelkében pihen....