Csodák a világomban

 Mikor történtek/történnek meg a csodáim? 

Amikor nincs bennem szemernyi kétség, nincsenek elvárások a másik iránt, csak kíváncsiság.
Olyan, mintha minden alkalommal, amikor találkozom valakivel, akkor látnám először.... és valahogy így is működik. 
Nem szavak, képek maradnak meg bennem tőle, csak érzések.

És ezt a létállapotot, mikor "csak úgy" vagy, megérzi mindenki, hatással van mindenkire. 
Kire így, kire úgy.
Aztán mindaz, amit adunk egymásnak, "visszaépül" belém is.

 

Nos, ez az, ami miatt reggelente ébredéskor bizsereg mindenem, és alig várom, hogy elkezdődjön a nap.

Amikor a szívem szinte már fáj attól a sok gyönyörtől, amit jelent akárcsak a szél érintése a bőrömön, ezért van az, hogy az idő, mint "olyan" elfelejtődik, nincs. 

 

Hihetetlen érzés, mikor tisztul ki belőlem minden, és nem marad mögötte semmi, nem tudom, másképp leírni, csak ÉN magam.

 
Valahogy átminősül minden, és csak azt érzem, tele vagyok energiával, 

amit át kell, hogy adjak másoknak is.

És ebben az állapotban a szavakat, érintéseket úgy tudod megélni és úgy tudják veled is megélni, hogy nem kötök/nem kötnek hozzá múltbéli dolgokat.

Ebben az állapotban minden szó, minden érintés akkor és ott jelent valamit, ami teljesen más, teljesen újszerű,  és olyan magasságokba repít, ahol még nem jártál.

Ilyenkor a test "elfelejtődik", a lelkek azok, amik egyesülnek, és szerelem érzéséhez hasonló, de mégis sokkal másabb, sokkal tartalmasabb érzéseket élsz meg.

 
S mikor később visszagondolsz ezekre a pillanatokra, elöntenek újra és újra az ott megélt érzések, és csak szárnyalsz ismét....