Lelkünkről

Coelho-nál olvastam ezt a mondatot: "Nem test vagyok, aminek lelke van, 
hanem lélek vagyok, aminek teste van."

És milyen igaz! Amióta "elkezdődtek" mindenféle változások bennem, 
körülöttem, amióta kitágult a világom, ezt érzem én is. 
A mérleg nyelve átbillent, megfordult minden.

Már nem "azonosulok" teljes mértékben a testemmel, 
mert nem CSAK a testem vagyok. 
Ahogy másképp "gondolok" magamra, úgy minősül át minden, 
ami a testemmel kapcsolatos. 
Másképp érzékelem és értelmezem például a fájdalmat. 
"Tudom", hogy a fájdalom jelzés, párbeszéd a bennem lévő ÉN-nel. 
A fájdalom már a gyógyulás is egyben. Gyönyörű állapot ez.

Ebben a gyönyörűséges állapotban úgy érzem sokszor
 "túl kicsi ez a test", hogy elférjek benne.

De, elárulok valamit...

Azokban a napokban, mikor még megtalálnak félelmek, 
esetleg rátalálok mélyen valamire, amivel még dolgom van, 
nos ezekben a napokban azt érzem: "túl nagy a testem", 
hogy elbújhassak benne a ÖNMAGAM elől.

IMÁDOM!!!