Szeretettel telve

 

 

 

Régen nem értettem. 

Mi az, hogy én szeressek valakit csak úgy? 

Akkor szeretek, ha engem is szeretnek. 

Most már "értem". 

 

Szeretni és ezáltal szeretve lenni.

Kapcsolatainkban ezáltal kerülünk közelebb Istenhez. 

Én Általad, Te általam. 

Egymáson keresztül "gyakoroljuk", éljük meg az el- és befogadást, a feltétlen szeretetet. 

Mint ahogy Isten bennünk van és mi Őbenne, tudom, hogy Te is velem vagy mindig. 

 

Bennem élsz, ahogy én Benned.
Minden alkalommal, amikor találkozunk, újabb és újabb lehetőséget adunk magunknak, 

hogy önmagunk legyünk egymás által. 

 

Szeretlek. 

 

Ilyenkor olyan kevésnek tűnik a szó arra, hogy kifejezze, mit is érzek irántad. 

 

Nincs bennem félelem, mert tudom, kerüljünk bármilyen helyzetbe is, kössük bármihez/bárkihez is az életünket, mindig jelen leszünk egymásnak.

 

 

 

Csodák a világomban

 Mikor történtek/történnek meg a csodáim? 

Amikor nincs bennem szemernyi kétség, nincsenek elvárások a másik iránt, csak kíváncsiság.
Olyan, mintha minden alkalommal, amikor találkozom valakivel, akkor látnám először.... és valahogy így is működik. 
Nem szavak, képek maradnak meg bennem tőle, csak érzések.

És ezt a létállapotot, mikor "csak úgy" vagy, megérzi mindenki, hatással van mindenkire. 
Kire így, kire úgy.
Aztán mindaz, amit adunk egymásnak, "visszaépül" belém is.

 

Nos, ez az, ami miatt reggelente ébredéskor bizsereg mindenem, és alig várom, hogy elkezdődjön a nap.

Amikor a szívem szinte már fáj attól a sok gyönyörtől, amit jelent akárcsak a szél érintése a bőrömön, ezért van az, hogy az idő, mint "olyan" elfelejtődik, nincs. 

 

Hihetetlen érzés, mikor tisztul ki belőlem minden, és nem marad mögötte semmi, nem tudom, másképp leírni, csak ÉN magam.

 
Valahogy átminősül minden, és csak azt érzem, tele vagyok energiával, 

amit át kell, hogy adjak másoknak is.

És ebben az állapotban a szavakat, érintéseket úgy tudod megélni és úgy tudják veled is megélni, hogy nem kötök/nem kötnek hozzá múltbéli dolgokat.

Ebben az állapotban minden szó, minden érintés akkor és ott jelent valamit, ami teljesen más, teljesen újszerű,  és olyan magasságokba repít, ahol még nem jártál.

Ilyenkor a test "elfelejtődik", a lelkek azok, amik egyesülnek, és szerelem érzéséhez hasonló, de mégis sokkal másabb, sokkal tartalmasabb érzéseket élsz meg.

 
S mikor később visszagondolsz ezekre a pillanatokra, elöntenek újra és újra az ott megélt érzések, és csak szárnyalsz ismét....

 

 

Nagy utazás

Térben csak pár kilométer, időben csak percek, órák, mégis negyed évszázadnyi emlékfoszlány, ezernyi ujjongó örömérzés, fájdalom, szeretet.

A vonat ablakából kinézve mintha a táj örökös változása is jellemezné az életünket.

Felbukkanó nagy állomások, és olyanok is, ahol soha nem állt meg a vonatunk. 

Kisebb megállók, ahol keveset időzünk és már rohanunk is tovább dolgunk végeztével.

Szülők, barátok, szerelem, életutakat meghatározó személyek.

Mennyi apró kis puzzle darab, mennyi apró kis lépés, ami ahhoz vezetett, ahol most tartunk. 

Mennyi "mi lett volna ha?" gondolat.

Az út, amin végigvonatozunk, 

az hogy személy- vagy gyorsvonatot választunk, 

hogy visszatérünk-e már egyszer meglátogatott állomásainkra, 

hogy hány ember foglal mellettünk helyet a vonaton, 

hogy utunk hány sínpáron keresztül fut és merre kanyarog.......

csak tőlünk függ.......

Környezetszennyezés

Környezetszennyezés. Ugye ismerős a fogalom? 

Hányszor halljuk, tapasztaljuk mit is jelent.

De környezetünk nemcsak az emberek által eldobált szeméttel, a levegőben összegyűlő porral, az autók égéstermékével van tele. Hanem negatív gondolatok és érzelmek lenyomatával is.

Az érzelmeinknek megfelelően - legyünk akár dühösek, vagy határtalanul boldogok - energiahullámokat bocsátunk ki magunkból. Ahol a tudatunk, ott lesz az energiánk is. 

És míg dühünkkel, kimondott rossz szavakkal felemészthetünk, életeket tehetünk tönkre, addig szeretetünkkel gyógyíthatunk, felemelhetünk bárkit.

A szavaknak hatalmas ereje van. 

De a kimondatlan szó is, mi gondolat marad, energiaként sugárzik belőlünk. 

Ne feledjük, hogy öntudatlanul szórjuk nap, mint nap  negatív hullámainkat, nem törődve azzal, hogy ezekkel a negatív hullámokkal ugyanúgy mérgezzük a környezetünket, mint például az eldobált szeméttel.

Ezt hívják mentális környezetszennyezésnek......

Csend

 

 

És akkor megérzed. Megjelenik a CSEND.

Az a fajta CSEND, mikor érzékelsz magad körül és magadban is mindent, mégis, nem érzékelsz mást, csak a CSEND-et. 

Hallottad már azt a CSEND-et, ami belül szólal meg Magadban? 

És hallottad már azt a CSEND-et, ami a külvilágból érkezik Hozzád áthatolva minden természetes és mesterségesen keltett zajon, és egy pillanat alatt telibe talál?

Furamód ezek a "legbeszédesebb" pillanatok. Ilyenkor "tudsz" meg a legtöbbet magadról és arról, ami körülötted van.

Ezekről a pillanatokról nehéz beszélni. 

Ezek a pillanatok Rólad szólnak, arról a Rólad, aki mélyen benned van, és akivel ezek a CSEND-es percek csodálatosak, mindent felülírók.

Ezeket a pillanatokat bizony érdemes megtapasztalni.....

Kérdések

 

 

Sok párbeszédet hallgatok nap, mint nap.  

 

Sajnos ezek a beszélgetések nem igazán TUDATOS beszélgetések.
Nagyon érdekes megfigyelni ezekben a párbeszédekben az "erőviszonyokat". 

Hogyan jelenik meg mindig az ÉN, a NEKEM, és csak nagyon kevésszer a TIED, a TE, az ÉRTED és a MI érzése.
Megpróbáljuk egymást meggyőzni a saját "igazunkról", a saját valóságunk igazáról. 

Milyen könnyen kimondásra kerülnek ítéletek a másik felé! És milyen könnyen fogadjuk el ezeket az ítéleteket! 

Mennyire "látható", érezhető a fájdalom, ami megjelenik, mikor kimondásra kerülnek az ítéletek, s mikor megjelenik a sebezhetőség.

Vagy, ha csak látok egy szülőt a gyermekével. 

Miért a gyermeken töltjük ki a mindennapjainkban akár gyermekkorunk óta hurcolt szenvedéseinket? 

Miért nem figyelünk inkább rájuk, és próbálunk Tőlük tanulni?

Tükörként mutatják meg nekünk, mi az, ami bizony még az önfejlesztés kategóriájába tartozik. 

Miért "ültetünk" vissza rájuk mindent, ami minket ért sérelem? 

Miért nem próbálunk egy kicsit másképp is nézni dolgokat, más oldalról is megközelíteni helyzeteket? 

 

Miért félünk annyira mindentől? 

 

Miért nem próbáljuk megkeresni magunkban azt a VALAKIT, aki tudja, hogy nincs mitől félnie? 

Aki tudja, mennyire gyönyörű is az élet körülöttünk? 

 

Aki rálát az ítélkezőkre, és ki meri mondani azt a bizonyos NEM-et? 

 

 

Emlékezni

Emlékezni arra, hogyan is kellene.....

Emlékezni rá, hogy EGY-ek vagyunk, hogy tanulni jöttünk ide, hogy lelkek vagyunk mindannyian.

Nehéz. 

Saját tapasztalat, de gondolom vagyunk így egypáran mások is: hiába "emlékszem" arra, hogyan is kellene, mindaz, ami magam vagyok a jelen tudatosságomban, sokszor nem "elég" arra, hogy ezt a mindennapokban ténylegesen alkalmazni is tudjam. 

Egyszerűnek tűnik: "Becsülöm és szeretem magam." tényleg így van? 

Minden nap ezzel a biztos "tudással" kelek és fekszem? Soha nem mondok/teszek magammal olyat (pl. egy "de, hülye vagyok" felkiáltás sem hagyja el a szám), ami negatív saját magam felé? 
Szeretem és becsülöm magam annyira, hogy ha mindig őszinte vagyok magamhoz és a környezetemhez? 
Szeretem és becsülöm magam annyira, hogy nem akarok senkit sem megváltoztatni, irányítani, megmondani neki, mit, hogyan csináljon? 

Bár "emlékszünk" rá valahol mélyen belül, hogy a szív adja az IGAZ válaszokat, mégis, hányszor döntünk az ego és nem a szív hatására? 
És hányszor felejtjük el azt az alapelvet, hogy: "Szabadon önmagam lehetek, és másoknak is megengedem, hogy szabadon önmaguk legyenek"?

Emlékezni és a felidézett emlékeket alkalmazni két különböző dolog. 

Az utóbbi tanulásra méltó és csodálatos folyamat.........