Eleven és holt idő

Mikor felkelsz reggel. Az érzés, amivel ébredsz.
A hangok, amiket elsőnek meghallasz a külvilágból.
A hangok, amiket elsőnek meghallasz a belsődből. 

A kérdés. 

Mit kezdesz ezekkel a jelzésekkel a napod alatt?
Hagyod, hogy gondolkodásra késztessenek, vagy elhessegeted őket magadtól? 

Hajlandó vagy "külső szemlélőként" nézni önmagad és az életed? 

Befogadsz, átértékelsz, megoldasz, vagy ellenállsz?
Jó érzést okoznak-e ezek a jelzések? Vagy félelmet? 

Elárulok egy nagy titkot. 

Kétféle állapot létezik: jól érzem magam, vagy nem.  

Eleven és holt idő. 

 Ha jól érzem magam, és ez megnyilvánul örömben,
boldogságban, kiteljesedésben, akkor közel vagyok önmagamhoz,
a belső lényemhez. 

Ha rosszul érzem magam, és ez megnyilvánul bármilyen félelemben,
akkor távolodom önmagamtól, belső lényemtől. 

Nincs más (!) dolgunk, mint figyelnünk önmagunkra.
Elvonatkoztatva a külvilág zajaitól, mások kritikáitól, a társadalomtól.
Figyelnünk önmagunkra és várni a jelzést (hidd el, mindig ott van),
hogy amit teszek JÓ ÉRZÉST okoz-e, vagy NEM.

A válasz mindig bennünk van. 

A cselekvés már csak ennek a válasznak - amit meghallunk,
 vagy elnyomunk magunkban - a külső megnyilvánulása.

Ahogy belül, úgy legyen kívül is....