Lénységi állapotok

Szeretek emberek között lenni. 

Látni, hallani őket. 

Látni őket "kívülről", a testüket, a mozdulataikat, amivel kifejezik önmagukat. 

Hallani őket, hallani miről beszélnek. 

Hallani hogyan élik át a mondanivalójukat, milyen érzelmeket közvetítenek a külvilág felé.

És érezni őket. 

Érezni őket úgy, hogy elvonatkoztatok a "kültakarótól", elvonatkoztatok a kimondott szavaktól. 

És csak hagyom, hogy mindaz, ami felőlük jön, átfusson rajtam. Így egy idő után már nem emberek, hanem "lények" lesznek belőlük, pulzáló, hatalmas "energiacsomagok". Fantasztikus érezni, hogyan kapcsolódunk a világhoz, milyen módon érzékeljük a másikat, milyen hatalmas érzelmekre is vagyunk képesek.

Menjünk ki a természetbe, és csendesedjünk el egy kicsit. Nézzük a környezetünket, figyeljük meg, mi történik körülöttünk. Figyeljük meg, és próbáljuk meg lelassítani mindazt, ami körülöttünk van. 

Ha felszínesen figyelsz valamit, mint a figyelmünk, az idő is úgy száguldozik. 

A tényleges figyelem, mikor átengeded magadon az érzékeléseket, érdekes módon megváltoztatja viszonyunkat az időhöz. Az idő valahogy "kitágul", elveszti fontosságát, elveszti a makacsul ragaszkodásunkat a múlthoz és jövőhöz. 

Átalakul minden, és megjelenik a MOST, a JELEN megélése. 

Megjelenik a pillanat szépsége. Ezekben a pillanatokban az érzékszerveink "élesebben" működnek, szinte minden inger "bántóan" éles lesz, mégis lágy és finom.

Ezekben a pillanatokban érezhetjük meg minden "Lénynek", ki körülöttünk van, az igazi valóját. Mikor "eltűnik" ő maga, és csak a lelke az, ami ott marad.

És ez a lélek gyönyörű. Kivétel nélkül mindenkiben. 

És mikor "meglátod" másnak a lelkét, meglátod magad is benne. Ez a "gyönyörűség" ebben az állapotban különleges érzékelés... érzékelése mindannak, ami Te vagy ebben a létben, és mindannak, ami körülötted van. Valahogy egybeolvad minden és mindenki. 

Számomra szinte fizikai fájdalmat okozott mikor először "láttam" meg magam másban. 

Az futott át rajtam, hogy Istenem, milyen gyönyörű is vagyok! 

Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy eddig ezt nem éreztem még? 

És fájt a szívem ettől a "megérzett" szépségtől, és vágytam rá, hogy mindig érezzem ezt a pillanatot.

Aztán jöttek a kérdések. Ha mindaz, ami itt van körülöttünk tényleg ilyen gyönyörű, akkor miért fosztjuk meg magunkat tőle? 

Miért nem akarjuk nap, mint nap érezni? Miért hagyjuk, hogy a "kültakaró" elfedjen mindent?

Válaszok. Minden, ami bennünk van. 

Minden válasz mindenkire értelmezhető, mégis minden válasz egyedi, mert egyénhez kötődik.

Olyan egyszerű az egész, és mégis olyan bonyolult.

Élj a pillanatnak, érzékeld a MOST-ot.

Érzékeld micsoda erő rejlik benne, és töltekezz belőle......