Tökéletes vagy ideális?

Az élet mindig beigazolja meggyőződéseinket.

A szeretet hiánya nagy fájdalom, amit általában elnyomunk, 

vagy elfojtunk magunkban. Amikor egy érzelmet elnyomunk magunkban, 

akkor bár tisztában vagyunk a jelenlétével, de nem engedjük, 

hogy felszínre törjön. 

 

Az elfojtott érzelem mélyen a tudatalattiba kerül, 

tudatunknak nem lesz rálátása.
Ha úgy érzem, azt gondolom, hogy engem nem lehet szeretni,

ha ebben hiszek, akkor olyan élethelyzeteket, 

személyeket fogok "kapni" az életembe, 

akik bebizonyítják meggyőződésemet.

Hiába vágyakozom másra, azt fogom kapni, 

amit kifelé sugárzok magamból, a tudatalattiból.

Ezért van az, hogy bár általában az IDEÁLIS párra vágyakozunk, 

mégis "csak" a TÖKÉLETES-t kapjuk meg. 

 

Az ideális párunk a gondolatainkban él, a tökéletes pár pedig az, 

aki éppen mellettünk van, és tükörként megmutatja, 

milyenek is vagyunk valójában. 

Megmutatja, és ezzel lehetőséget teremt nekünk arra, 

hogy felismerjünk, az elfojtott érzelmeinket átminősítsük, 

és ezáltal változzunk.

Bocsássunk meg magunknak, és szeressük magunkat, 

hogy másokat is szeretni tudjunk. 

 

Bocsássunk meg magunknak...

ÖN-magunk

Igen, mindenkinek vissza kellene találni önmagához. 

Önmagához, Igaz valójához, ahhoz a FÉRFI-hez és NŐ-höz,
amivé teremtve lettünk.

De, mindaddig, amíg fájdalommal, félelmekkel és ellenállással közelítünk
önmagunkhoz, a másikhoz, addig az életünk nem áramlás lesz,
hanem ellenkezés. 

Ha, egy kapcsolatban az egyik fél csak elvár, és ezt velünk megteheti,
ne feledjük, MI engedjük meg neki, hogy ezt megtegye.

A döntés lehetősége a kezünkben van.

Mindenki maga dönti el, kivel, hogyan él meg egy
párkapcsolatot, és abban meddig marad benne.

A harmónia kialakulása igen, két emberen múlik. 

De, tapasztalom - nem csak párkapcsolat terén -,
hogy nyitni kell a másik felé. 

Szeretettel nyitni. És ebben (tisztelet a kivételnek),
azt érzem, a NŐ-k "jobbak". 

Mert lényükben hordozzák az összetartás képességét. 

Ha ezt a nyitást megtesszük, és így sem változik semmi
a másikban, akkor tudható, nem a jó úton járunk. 

De, a régi sérelmek bármelyik fél részéről,
vagy az azokban élés nem hoz megoldást semmire. 

Ha nyitunk, elengedve mindent, szeretve a másikat olyannak,
amilyen, akkor változásnak történnie KELL. 

Hogy milyen lesz ez a változás? Ez nem tudható előre. 

De, a lehetőséget meg kell adni....

Párban 2.

 

 

Úgy gondolom, hogy egy párkapcsolat akkor egészséges, 

ha a felek nincsenek "függőségi viszonyban" sem egymástól, 

sem egyéb külső tényezőtől.

Számomra egy párkapcsolatban fontos, hogy az ÉN és a TE 

értelmezése megmaradjon, és mindemellett kialakuljon a MI fogalma is. 

Hiszen e nélkül nincs közösség két ember között. 

Ott, ahol a két fél közül bármelyik is függőségi viszonyt 

alakít ki, nos ott, hiányzik valami. 

Hiányzik az egymásra figyelés, a másikkal való együtt-lét szépsége, 

és sajnos hiányzik a vágy, hogy ezek meglegyenek.

Sokszor a szerelem elmúltával az érzések megfakulnak a másik iránt, 

már nem "ugyanazt" jelenti, mint annak előtte.
Már nem olyan szép, okos, férfias, nőies, stb.
Már nem elégíti ki az "ideális társ" személyét.

Nem is elégheti ki, mert nagy valószínűséggel azt kerestük 

a másikban, ami bennünk hiányt okozott.
Mikor megtaláltuk, ideig-óráig szép minden, megkapjuk 

azt a figyelmet, amire szükségünk van. 

De, amint a lángolás elmúlik, megjelenik ismét az üresség érzése

- bár általában nem tudatosul bennünk -,

ami mutatja, hogy nem a másik fél az, aki kiegészített minket, 

hanem csak az, amit érzésekben kaptunk tőle.

Ezekben az esetekben történhet az, hogy bár a két fél párként él együtt, 

a párkapcsolatuk idővel már nem párkapcsolati minőség. 

Hanem két, egymástól egyre távolodó, idegen ember együttélése....

Párban 1.

 

Egy kapcsolat csak úgy magától nem létezik.

Egy párkapcsolatért mindkét embernek folyamatosan dolgoznia kell.

Bármilyen kapcsolatba kerülünk is, meg kell ismernünk magunkat, 

meg kell ismernünk a másikat. 

Amit megismerünk, azt irányíthatjuk is. 

Természetesen, itt nem a másik fél irányítására gondolok. 

Ha megismered magad, párkapcsolati, szexuális "működésed", 

akkor tudsz a párkapcsolati életedben is tudatosan élni.

Ahhoz, hogy a társam lényét tudjam szeretni, 

őt magát, és nem csak az érzést, amit adhat nekem, 

nos ahhoz önmagamba kell először rendet rakni.

Tudnom kell mik a vágyaim, céljaim, 

milyen képességeim vannak, milyen félelmek fognak vissza, 

és mi az, amitől szárnyalni tudok.

Amennyiben el tudom fogadni magam olyannak, 

amilyen vagyok, a hiányosságaimmal, esendőségemmel, 

gyengeségeimmel együtt, ebben az esetben 

a párommal nem a belőlem fakadó hiányokat fogom pótoltatni.

A késztetés az lesz, hogyan tudok vele együtt, 

EGYSÉG-ben élni, és megvalósítani egyéni és közös álmainkat.

Megismerni önmagam és a másikat, 

őszintének lenni, megnyílni, elfogadni, elengedni, 

eggyéválni, feloldozni és maximálisan mindent átélni.

Valahogy így.....

Ki vagyok én?

A folyamat elindult. Az első lépést megtettem. 

Rengeteg kérdés, mi felmerül és megválaszolásra vár. 

Kérdések, melyek önmagukban hordozzák a válaszokat is. 

Válaszok, melyek újabb kérdéseket generálnak.

Fontos vagyok? Senki vagyok és minden. 

Rohamosan változik bennem minden. Sejtések, gondolatfoszlányok, 

anomáliák, boldogság, teljesség érzése. Valami, ami az enyém. 

Valami, amit őrzök. Valami, ami által jobb leszek, ami által mások is 

jobbak lesznek. 

Közvetítek. Kapok és adok. Megbékélek. Elfogadok-befogadok. 

Megtisztulok. Nyugodt vagyok. Szabad és boldog. Szeretet-élmény. 

Kapcsolatom a világgal. Távol-valóság-közelség. 

Végtelenség és teljesség. Bensőséges kapcsolat. Alázat.

Félelmek. Hogy mindaz, ami velem történik, micsoda erő. 

Hogy mennyire lényegtelenek lesznek bizonyos dolgok. 

A  "gondolat", hogy rohamosan vesznek el mellőlem emberek.

Mi lesz az, ami a teljesség élményét adja majd? 

Mi az, hogy teljesség élmény? 

Megérezni pillanat töredékéig az egészet, az Egységet. 

Érezni, micsoda erő munkálkodik körülöttünk.

Félelem az ismeretlentől, és a vonzás, ami mégis egyre közelebb visz. 

Nem számít más, csak az adott pillanat. Akkor és ott hogyan döntesz. 

MINDEN. Veszélyes szó. 

Magában hordozza a felemelkedést és a mélybe süllyedést is...

Ösztön arra, hogy megtudjam, merről, honnan, hogyan és hová? 

Vágy valamire, amit megfogalmazni nem tudtam, 

csak éreztem, ennyi nem lehet. Figyelni magam kívülről és belülről. 

Hagyni magam sodortatni.

Az egom és a harcom vele. Csend és nyugalom. 

Meg kell tudni élni ahhoz, hogy önmagamba nézhessek. 

Mert az ego nem szereti a csendet.
És aki önmagamba nézett, nyugodt volt, csendes és megengedő.
Eltűrte, hogy mellőzzem néha, mert az ego erősebb volt. 

Eltűrte, mert tudta, amint az egom elhallgat, őt hallom magamban. 

Eltűrte, mert tudta, megmutatta magát,
és tudta innentől minden út rajta keresztül vezet.

A világ átölel és alakít engem. Áldottak a rám ható erők. 

Az érzés, hogy élek. TÉNYLEG ÉLEK!!

Kerestem a boldogságot, hajszoltam, és rájöttem,
amit érzek, csak örömérzetek.
Aztán egyszer csak berobbant a mindent elsöprő boldogságérzet a semmiből. 

Mintha testem minden sejtje erre várt volna eddig. 

Szétrobbantak, újrarendeződtek, és vágyták ezt az érzést újra és újra!

Majd a szeretet érzése. Ami ellen mindig is tiltakoztam. 

Akkor szeretek, ha engem is szeretnek. Nem így működik. 

Szeretni és ezáltal szeretve lenni. Hihetetlen élmény szeretni valakit. 

Ilyenkor nem látom őt magát, csak az érzés létezik, amit ad.

Elindultam valahonnan, és lehet, hogy hatalmas tapasztaláshalmazzal, 

ugyanoda fogok visszaérkezni, önmagamat talán már ismerve, mégis tudatlanságban.

Ki vagyok én?

EGYET-értés

 

Ha a kommunikáció a két fél között nincs rendben, 

az a párkapcsolat minden területére kihat. 

Ha nem értjük egymást, akkor nem tudjuk figyelembe venni 

a másikat, nem tudjuk megadni neki, amire vágyik, 

és nem tudjuk kérni, amit szeretnénk. 

Ez a mindennapi együttműködés szempontjából ugyanúgy problémákat okoz, 

mint a szexualitásban vagy nagyobb döntések meghozatalában.

Fontos, hogy lássunk a párunk szemével is. 

Számomra fantasztikus, mikor mindazt, amit én gondolok, érzek, 

a párom szemén keresztül is láthatom. 

Hisz ez a "látás" nem csak őt magát, hanem a saját nemét is megmutatja. 

Legyünk hát elég kíváncsiak!

Kíváncsiak Rá, és kíváncsiak önmagunkra is. 

Figyeljük meg, hogyan érint minket, amit a másik mond, 

milyen energiákat mozgatnak meg bennünk szavaik. 

Figyeljük meg, és vonatkoztassunk el a múlttól, 

a családunktól és a társadalomtól hozott elvárásoktól. 

Hagyjuk, hogy a szavak elvárások megjelenése nélkül jelentsék 

azt, amit a társunk közölni akar velünk. 

És, ha így teszünk, egy csodálatos, új világ tárul fel előttünk. 

 Egy olyan világ, ahol EGYET-értő 

beszélgetések színezik a napjainkat...

Szárnyalás

 

 

"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, 

színes tollakkal áldotta meg a sors. 

Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, 

boldoggá tesz azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. 

Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, 

a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, 

és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. 

A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd 

távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. 

És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. 
És egyedül érezte magát. 
És azt gondolta. "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, 

többé nem repülhet el tőlem."

A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, 

ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. 

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. 

Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, 

és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták:

"Neked aztán mindened megvan."
De szép lassan különös átalakuláson ment át: 

most, hogy teljesen övé volt a madár, 

és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését.

Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, 

és lassan elhervadt, elveszítette tolla ragyogását, és megcsúnyult. 

A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, 

hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. 

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.  

De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, 

amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul 

ejtette a szívét, 

az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus 

mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, 

és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
"Miért jöttél?" - kérdezte a halált.
"Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. 

"Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, 

csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, 

most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." 

 

(Coelho: Tizenegy perc)

 

 

Szélben

 

 Megfigyelted már magad, amikor üldögélsz a szélben?
Imádom a szelet. Imádok szembefordulni vele, imádok birkózni vele,
mikor érzem mekkora ereje van. 

Ez a szél, amiről mesélek, azonban kellemesen, lágyan érintős volt,
amilyenek a kora őszi szelek tudnak lenni. Becsukott szemmel üldögéltem,
igyekeztem mindent "kizárni" a fejemből. Azt már "megtanultam",
hogy ez parancsszóra nem megy. Inkább valamiféle "engedésnek"
kell megtörténnie. 

 

Meg kell engednem, hogy megjelenjenek azok a gondolatok, 

amik akarnak, majd el kell engedni őket. 

Megfigyelted már, mennyi gondolat cikázik át az agyon 

akár csak egy perc alatt?
Aztán, ahogy a szél is megtette hatását - tudod, olyan, 

mintha kifújna belőled mindent - úgy csillapodtak a gondolatok is. 

Ezek azok a pillanatok, amik aztán a változást hozzák. Számomra a szél a 

változást jelképezi, talán azért is szeretem annyira. 

Ilyenkor ellazulsz, a tested elernyed, az elme lecsendesedik. 

És csak úgy vagy. 

A gondolatok csillapodásával azonban az érzékelések fokozódnak. 

Már másképp érzékeled akárcsak a fa anyagát, amin ülsz. 

Mást jelent a szél, a madarak dala, a távoli autózúgás. 

A külső zajok elcsendesednek, vagyis inkább "kontúrtalanabbak" lesznek, 

és a belsőd hangját kezded el hallani.

Másképp érzékeled a levegővételt, a szíved hangját. 

A feszültség, ami esetleg benned van, fokozatosan enyhül, 

s szinte érzed, hogy vállaid legalább 5 centivel lejjebb kerülnek, mint addig. :

 

 Aztán egybeolvad minden, és megjelenik a "lebegés". 

A kezeid átmelegszenek, lassan elönt mindenhol ez a melegség, 

és érzed az energiát, ami megjelenik Benned, körülötted, mindenhol. 

 

Mikor érzed a tested, a súlyát, fizikai mivoltod, és olyan, 

mintha csak egyetlen pici "gondolat" kellene ahhoz, hogy felemelkedj. 

Harsányabb, élénkebb lesz minden körülötted, és mégis valahogy egybeolvadnak a 

színek, illatok, hangok. 

Egyszerre lesz minden "bántóan" éles, és mégis lágy és simogató.

Ezek nagyon mélyen érintős pillanatok...

Tanítás

  

Számomra egy Tanító:

Képzelj el egy embert, aki rengeteget mosolyog, aki lényével 

"beteríti" a teret, akinek nyugalma tanulandó.
Aki oly módon oktat, hogy nagyon hamar megérted, amiről beszél. 

Alapokat mond el mindig, de úgy, hogy abban benne van minden, 

aminek ott kell lennie. 

Sokszor ismétli önmagát, mert tudja, 

nem egyformán vagyunk befogadóak. 

Mindenkinél eljön az a pillanat, amikor az a bizonyos mondat elhangzik.

Lehet, hogy sokszor hallottad már, de akkor és ott 

tudja azt nyújtani pontosan, amire szükséged van. 

Hihetetlen az élmény, mikor magyaráz, és magyarázatától egyszer 

csak "kisüt a nap",  és érzed, tiéd lett mindaz, amiről beszél.

Akinél azt érzed: nem fél attól, hogy ha megoszt velünk 

mindenféle "titkokat", akkor neki nem marad már semmi. 

Mert tudja: soha nincs két egyforma beszélgetés. 

Tudja, soha nem "ugyanaz" az ember jelenik meg előtte,

aki a múltkor is ott volt. 

Hiszen folyamatosan változunk. 

És ő tud alkalmazkodni, tud várni, tud türelemmel lenni. Hova is sietne?
Aki renszerben lát, és ezáltal összességében beszél mindenről, 

az egész felől közelítünk a részletek felé,  tágul minden, kinyílik a világ.
Aki mellett boldog vagy. Minden különösebb ok nélkül.

Imádom, mikor azt mondja: "ez ilyen egyszerű".

Mert tényleg egyszerű az egész.

Ha, hagyjuk, hogy az legyen....

Tizenegy perc

 

 

 

Egy kedves barátommal beszélgettem Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvéről. 

A főhős egy utcalány, az ő életútja kerül bemutatásra.

 

Ismerősöm nem volt túlságosan elragadtatva a könyvtől, 

azt mondta, szerinte nem helyes, ha például egy fiatal ilyen módon kap "útmutatást" az életre. 

 

Elgondolkodtam azon, amiket mondott. 

Újból elolvastam, éreztem, régebben nem érintett meg így. 

Most lett igazán, "enyém".

Nem megértésről van szó, csak érzésekről, amik átfutnak rajtam és

valahogy átszínezik mindazt, ami addig bennem volt. 

 

Azt gondolom, leírta mindazt, amit mostanában érzek. 

Ő a szerelemről ír ténylegesen, és azok az érzelmek, 

amik mostanában bennem vannak a szerelem érzései, és valahogy mégsem azok, 

inkább a szerelem és a szeretet keveréke, 

mely nem csak személyek felé szól, úgy általánosságban élem meg őket. 

 

Tudod, reggel, mikor felkelsz, találkozol valakivel, akivel jól érzed magad, stb..... 

Szóval, ahol Coelho főhőse szerelemről beszél, azt hagyjuk meg szerelemnek, 

csak kicsit tágítsunk a megértésükön.

Számomra a könyvnek ezen gondolatai azok, melyek mélyen érintettek. 

A főhős naplójából valók:

„Ha hűségesnek kell lennem valakihez vagy valamihez, leginkább magamhoz 

kell hűségesnek lennem. Ha meg akarom találni az igaz szerelmet, először is 

magamat kell megtalálnom. Meg kell ismernem a középszerű szerelmeket is, 

hogy elegem lehessen belőlük. Már ez a kevéske élettapasztalat is, amire idáig 

szert tettem, megtanított arra, hogy senki sem ura semminek, minden csak illúzió - 

és ez egyaránt igaz az anyagi és a szellemi javakra. 

Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt 

(és velem ez már számtalanszor előfordult), az rájön, hogy valójában semmije sincs. 

És ha semmim sincs, akkor az időmet sem kell arra fecsérelnem, 

hogy vigyázzak a dolgaimra, amelyek valójában nem is az enyémek. 

Sokkal jobban teszem, ha úgy élek, mintha minden napom életem 

első – vagy utolsó - napja volna.” (Coelho)

„Választhatok, hogy minek tekintem magam: a világ áldozatának, vagy egy kalandornőnek, aki kincset keres. Az egész csak nézőpont kérdése.” (Coelho)

„Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. 

Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van.
Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán. 

És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát."

......Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat.  

Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, 

és soha nem hibáztathatjuk a másikat.

Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, 

akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, 

hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit."
  (Coelho)

„Leírhatnám két ember találkozásának vibráló szépségét, 

de nem állhatok meg itt. Izgat az ismeretlen, a váratlan, a vágy, 

hogy valamit igazi, lángoló hévvel csináljak, azzal a bizonyossággal, 

hogy végre valóra válik egy álmom. 

A szenvedély jeleket ad nekünk, amelyek vezetnek bennünket. 

Most az én feladatom megfejteni ezeket a jeleket."

(Coelho)

"A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. 

Mi ébresztjük föl magunkban. 

De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra. 

Az életnek csak akkor van értelme, ha van kivel megosztani az érzéseinket.” 

(Coelho)

„GYERE, ajándékozz meg a reménnyel, ÉS MARADJ, AMEDDIG TUDSZ." (Coelho)

Hát nem gyönyörű gondolatok?
Kellhet-e ennél szebb útmutató az élethez? Hisz leír mindent. 

 

Számomra arról szól, hogy meg kell ismernem önmagam (mindenki másképp és másképp teszi), 

szeretnem kell önmagam ahhoz, hogy boldogságot adhassak másoknak. 

Hogy ez milyen úton történik? 

Coelho egy utcalányt választott. De, lehetne bárki a főhőse.

Ha "tágítunk" egy kicsit a gondolatok megértésén, nem "csak" a szerelemről olvashatunk.

Hanem egy életútról, ahol a főhös megéli a szeretetet, 

a szerelmet, az el- és befogadást, önmagát és másokat, szépséget, gyönyört, bizalmat, 

boldogságot, félelmeket, és még sorolhatnám...... vagyis: ÉL. 

És ismét megjelenik a kérdés: ha szeretjük, ha tényleg szeretjük magunkat, 

miért okoznánk magunknak szenvedést azzal, hogy nem éljük át, 

nem engedjük át magunkon félelmek nélkül a szeretet, és a szerelem érzéseit,

az elvesztés árnyától kísérve? 

Az elvek, amikről beszél, örök érvényűek, 

mindenre és mindenkire érvényesek..... 

Nőnek lenni

A mai napon olyan hatások értek, 

amik ismét erősen elgondolkoztattak arról, hogy mit is jelent nőnek lenni? 

Mit jelent nőként élni a mindennapjainkat?

Nőként egyszerre vagy anya, feleség és dolgozó ember is. 

Nagyon hamar meg kell tanulnod megfelelned a társadalom, 

a férfiak, és sajnos a saját magunk által felállított elvárásoknak is. 

Ezek többnyire a külsőnkre korlátozódnak, 

eltorzult anyaszerepekben próbálunk meg lavírozni, az

 elférfiasodott társadalomban férfiként szeretnénk érvényesülni. 

De, kérdem én: miért? 

Hiszen ebben a hatalmas megfelelési kényszerben, 

csak a lényeg veszik el. 

A lényeg, ami NŐ-vé tesz bennünket. 

Azé a nővé, aki álmodozós, föld felett lebegős, 

fejbekólintósan szédítős és részegítős. 

Felemelő, izgalmas, meleg, puha, átölelős, magához engedős. 

Finoman simogatós, könnyű szél szárnyán szállós, 

meleg otthont teremtős. 

Szenvedélyes, mélyen megérintős, 

és szerelmetes, szerelmetes a végtelenségig mindenbe....

Ne legyünk hát kemények. 

Próbáljunk meg a bennünk lévő férfi és női energiákat harmóniában megélni. 

Ne legyünk kemények, engedjük meg, hogy ellágyuljunk. 

Ne akarjunk mindent magunk megoldani. 

Hiszen szükségünk van a másik felünkre, 

szükségünk van a FÉRFI-re, így leszünk csak teljesek. 

Szükségünk van a szeretetre. 

Merjünk szeretet adni és kapni. Merjük magunkat gyengének mutatni. 

Számomra hihetetlen volt megtapasztalni, 

hogy milyen energetikai változás megy végbe valakiben, 

mikor elengedni magát. Mikor elengedi az erős nő szerepét. 

És higgyétek el. 

A férfiak is vágynak rá, hogy visszaálljon a rend. 

A rend, ahol a nő ismét NŐ lehet, 

hogy ők is olyan FÉRFI-ak lehessenek, 

akik minket kiegészítve, 

az erőinket felhasználva tudnak TEREMTENI.

Hiszen a nőt a férfi egészíti ki, és a férfit a nő. 

Hogy együtt, egymás mellett, egymás energiáit kiegészítve 

hozzanak létre új világokat, teremtsenek EGYÜTT.
 

Nagyon hiányzik ez...

Menni, vagy nem menni

ez itt a kérdés.......

De, miért kérdés? Hiszen attól gyönyörű ez az egész, 

hogy folyamatosan változik minden.

Ne akasszuk meg a változást.

Tegyünk meg egy lépést, és hagyjuk, 

hogy a következő lépések ebből a lépésből induljanak ki.

Hogy merre megyünk majd? 

Mindig az adott pillanat határozza meg. 

De, ha meg merjük tenni azt a bizonyos első lépést, 

a további lépések szinte már maguktól jönnek.

Minden lépés jó lépés akkor és ott, 

bárhogy is döntünk.

Minden lépés arra szolgál, hogy segítse majd a következőt.

TEHÁT MOZGÁSRA FEL!!!!!

Irány az életünk,
és kezdjük el határozottan rakosgatni a lábainkat egymás után....

Egységben

 

 

 

A változás bennünk van. Minden sejtünkben, minden gondolatunkban. 

A változás bennünk lüktet, míg élünk. Miért fojtanánk hát le? 

Miért gondoljuk azt, hogy minden napunkat, minden pillanatunkat ugyanúgy 

kell leélnünk, anélkül, hogy IGAZÁN átélnénk a változás adta gyönyörűséges pillanatokat?

Kapunk egy feladatot. Mi történik? 

A már megszokott sémáink alapján kezdünk el gondolkozni. 

Gondolkozásunkat általában meghatározza a megfelelési kényszer. Sajnos......
A félelem, hogy nem fogunk jól teljesíteni. A félelem, mely nem engedi, 

hogy magunkra figyeljünk maximálisan, hogy meghalljuk, mit is akarunk igazán. 

Ellenben, ha el tudjuk engedni ezeket a félelmeket, kinyílik a világ. 

A megoldandó feladat játékká válik. 

Több oldalról tudjuk szemlélni, újabb és újabb szépséget fedezhetünk fel benne. 

S, ha így nézzük, a megoldások száma is megnő. 

A variációk sokasága szinte elborít minket, lubickolhatunk bennük. 

És hát mi is jobb annál, mintha játszhatunk? 

Önfeledten, elfelejtkezve magunkról, gyermeki tisztasággal és örömmel.
A feladatból játék lesz, s szinte incselkedve hívogat, gyere létezz velem együtt. 

Ne megoldandó probléma legyek számodra, hanem átélendő szépség.

Töltsön el mindenkit nyugalommal az a sokszínűség, amiben élünk. 

Töltsön el nyugalommal, és érezzük meg, pont ez a sokszínűség az, 

ami miatt nem lesz unalmas az életünk.  

És bár ilyen sokszínű a világunk, az EGYSÉG-érzet mindenkiben ott van. 

Mélyen, belül, de ott van. 

És segít, hogy tudd: bármi történik is, nem vagy egyedül soha.......

 

 

Hogyan szeretsz? 4.

Rengeteg mindent kell magunkról lebontani ahhoz, 

hogy ha bármi "rossz" is történik, tudjuk, 

nem a lélek az, ami reagál, hanem az ego. 

Ha szereted önmagad, ha figyeled önmagad és a reakcióidat,

akkor, ha látod a másik "hibáit", rögtön tudod, 

ezek a Te félelmeid, amikkel nem mertél szembeszállni. 

Ha eljutunk odáig, hogy nem kell más ember ahhoz, hogy boldogok legyünk, 

nos innentől nem függünk többé másoktól. 

Ha nem függünk másoktól, szabadok vagyunk.

Ha szabadok vagyunk, a társunknak is szabadságot tudunk adni.

Ne várj arra, hogy majd a Tökéletes Ő megjelenik.

Mert most is Veled van. 

 

Mert mindenki mindig azt a társat "kapja" maga mellé,

aki visszatükrözi mind a pozitív, mind a negatív tulajdonságait.

Így semmi más nem történik, minthogy mindig a  

TÖKÉLETES TÁRS

van éppen melletted.

 

 Ha ezt "megérted", a pár- és társas kapcsolat 

egy gyönyörű tanulási folyamat lesz az ÉLET iskolájában....

Hogyan szeretsz? 3.

Sokszor mondjuk: "szeretlek",
de többnyire ezt értjük alatta: "szükségem van rád", vagy: "ne hagyj el".

Felmerül ilyenkor a kérdés: megtapasztaltuk-e már az igazi szeretetet?

Elfogadjuk-e önmagunkat feltétel nélkül?
Elfogadjuk-e magunkat minden "rossz" és "jó" tulajdonságunkkal együtt?
Megtapasztaltad-e már azt a boldogságot, ami nem személyhez,
vagy helyzethez kötött?
Azt a boldogságot, ami "csak úgy" megjelenik?

Mikor teljesnek, egésznek érzed magad.
Mikor, ha csak ránézel a kék égre, mérhetetlen boldogság tölt el, hogy itt lehetsz,
ebben a gyönyörű világban élhetsz.

 Mikor hiszel, és HIT-ed visz előre, bármi is történjen.
Mikor az idő megszűnik körülötted, nincs jelentősége,
lelassul körülötted minden és mindenki.

Mikor a tested könnyűnek érzed, lebegsz, megjelenik az érzés, hogy a föld felett jársz.
Mikor az érzékeléseid átváltoznak, nincs körülötted semmi, ami szürke lenne.
Mikor a világ megtelik harsogó színekkel, és úgy érzed, a levegőnek is "súlya" van....

Megtapasztaltad már?

Elfogadás

  

Próbáljuk meg tudatosan  megélni kapcsolatainkat, 

nem csak úgy "beleesve" valamibe, és várva, hogy mi sül ki belőle!  

A tudatosság nem egyenlő a visszafogással, az állandó "észnél levésnél".

Minél tudatosabban éled meg mindennapjaidat, 

annál inkább közelítesz a nem "földi logika" szerinti történésekhez. 

Ha tudatos vagy, szereted önmagad, és ezáltal szeretsz másokat is. 

Akár kissé önzőnek is tűnhet ez az egész. 

De, kérdem én: ha nem szereted maradéktalanul önmagad, hogy tudsz másokat szeretni? 

Ha, "hibákat" fedezel fel magadban újra és újra, ha "bűnösnek" érzed magad, 

ha "lelkiismeretfurdalásod" van állandóan valami miatt, 

miből gondolod, hogy ezeket a "rosszakat" 

nem vetíted ki másra is a környezetedben? 

És, ha kivetíted, miből gondolod, hogy nem az fog inkább foglalkoztatni, mint önmagad? 

Hidd el, tudom, hogy így van.

Feladat a mindennapokra: elfogadni önmagam, megélni az el- és befogadást, 

az önmagam szeretetét. 

Érezni, hogy a másik bennünk van és mi Őbenne. 

Nem elfelejteni, hogy valahol mélyen EGYEK vagyunk. 

Bennük élek, ahogy Ők bennem. 

Minden alkalommal, amikor találkozunk, 

újabb és újabb lehetőséget adunk magunknak, hogy önmagunk legyünk egymás által.

"Szeretlek és Köszönöm." 

Két gyönyörű szó. 

Merjük kimondani. 

Merjük maradéktalanul megélni a szeretet és a hála érzését. 

Merjük engedni, hogy szeressenek. Merjünk szeretni.....

A szív útja

 

Az idő néha jótékonyan lelassul körülöttem. 

Lelassul, lehetőséget adva arra, hogy kívülről is megszemlélhessem azt, 

ami magam vagyok, hogy más szemmel is láthassam magam.
Ez a lelassulás érdekes módon kiemeli mindazt, 

ami elnyomásra kerül bennem még mindig a mindennapjaimat élve. 

Hangsúlyosabbak lesznek ezek a pillanatok kívülről, megmutatva azt, 

hogy bár a szívem "tudja" a járandó utat, az eszem sokszor mégis másfelé irányítja lépteim. 

Ezek a pillanatok megmutatják, hogy a szív útja, 

bár nehéznek tűnik, az egyetlen járható út. 
Az egyetlen igaz út, minek a bejárása során olyan magasságokba emelkedhetünk, 

ahol még nem jártunk.

Ennek ellenére mégis miért járom még mindig sokszor az ész útját?

Az a legszebb az egészben, 

hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához is a szívemhez kell fordulni.....

Köszönöm

 

Köszönöm Neked

köszönöm szavaid, a nyugalmat, mit árasztasz magadból,
köszönöm, hogy érezhetem Teremtő erőd.

Köszönöm gondolataidat, erejüket,
köszönöm az álmokat, amiket Általad kapok.

Köszönöm a lelked, köszönöm, hogy létezel,

köszönöm Neked...... 

Hogyan szeretsz? 2.

 

 

Mit is jelent szeretni?

Szeretni annyit tesz, engedni, hogy a másik legyen. 

Olyannak, amilyen, úgy, ahogy van. 

Hogy az lehessen mellettem, aki ő maga IGAZÁN. 

Az elmúlt három évemben megadatott, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg, 

akik azért szerettek és szeretnek azóta is, aki és ami vagyok. 

 

Akik ki merték mondani - mikor arra a kérdésükre, 

hogy miért nem engedem őket közel magamhoz, 

azt válaszoltam: ennél közelebb már nem tudom -, 

szóval ők ki merték mondani: nincs szükségünk a hazugságaidra. 

És valóban: nem engedtem magamhoz őket közel. 

Mert féltem. 

Féltem attól, mi lesz, ha egyszercsak mégis úgy gondolják, 

már nem szeretnek úgy, mint eddig. 

De, ők hagyták, hogy legyek mindig, 

minden alkalommal olyan, amilyen vagyok. 

 

És általuk szép lassan "megtanultam" mi is a SZERETET.

 

 

Gondolatok a szeretetről 2.

 

Megismerkedtem egy fantasztikus kis csoporttal. 

Csikung, tai chi gyakorlatokra oktatom őket. 

 

Az első találkozásunkkor túláradó örömmel fogadtak. 

Kíváncsiak voltak arra, hogy milyen is vagyok.

Óriási mosolyt kaptam kivétel nélkül mindegyiküktől. 

Egyetlen dolgot közöltek velem, a nevüket. 

Valamint azt, hogy mit is szeretnek csinálni. 

Nem hallgattam tőlük panaszkodást, nem akartak "erővel" lenyomni, nem akarták, 

hogy csak rájuk összpontosítsak. 

Nagyon figyeltek, és nagyon akarták azt csinálni, amit mutattam nekik. 

És élvezték. Élvezték minden percét, önmagukat adták minden pillanatban. 

Tartottam egy kicsit a találkozástól. Nem miattuk izgultam, hanem magam miatt. 

A saját reakcióimtól féltem. Hogyan és mit fogok nekik mondani és mutatni. 

Tartottam az "elvárásoktól". 

Felesleges volt. Csak őszinte szeretetet kaptam tőlük. 

Olyan szinten töltöttek fel, mint amikor taijizom, csak magamra figyelve. 

Olyan energiákat közvetítettek felém, amit nem lehetett nem érezni, 

az erejük szinte földhöz vágott, és egyben szárnyakat adott. 

 

Gyógyítottak úgy, hogy nem is tudtak róla. Hazafelé úgy éreztem, a föld felett járok pár centivel.

ÉRTELMILEG sérülteknek mondják őket. 

Azok "akasztották" rájuk ezt a kifejezést, akik azt gondolom, 

és itt önmagamról is beszélek, ÉRZELMILEG sérültek. 

Nagyon KÖSZÖNÖM nekik azt a csodálatos délutánt, 

és az összeset, amit még együtt fogunk eltölteni....

 

 

 

Engedd, hogy sebezhető legyél

 
Amikor megérzed mennyire nem fontos, mit és hogyan tettél az elmúlt éveidben.
Amikor rájössz, hogy csak a pillanat számít, a jelen, amiben élsz.
Az számít minden helyzetben, akkor és ott hogyan döntesz. Nehéz.
Saját példámból kiindulva, de látva a többieket is, letaglóz,
mennyire nem élünk a jelenben,
mennyire ragaszkodunk a múlthoz és helyezzük magunkat a jövőbe.

Mikor szinte külső szemlélőként látod magad a különböző helyzetekben,
amik hosszú éveken keresztül fájdalmat okoztak.
Most is megjelennek a démonok, még most is küzdened kell velük,
még most is füledbe suttogják: "nézd, ismét bántanak. Emlékszel ugye milyen érzés?
Menj, fuss el tőlük, hiszen neked ez fájdalmat okoz! Félsz tőle!"

De, hát mi is a félelem?  
Mindaz, amit annak ítélek meg, amit a félelem érzésével ruházok fel.

Aztán mégis maradsz. És lassan jobb lesz.
A félelem átalakul, átadja helyét egy nagyon mély érzésnek.

Mikor már nem számít, hogy a másik mit mond, vagy tesz.
Mert tudod, hogy miért is teszi. Mik azok a félelmek, amik még hatnak rá.
Érzed belül mélyen, hogy mi hiányzik neki, mert te is átélted/átéled folyamatosan.
Mikor érzékeled magad körül az embereket.
Köztük vagy, mégsem tudnak már „anyagukkal” elnyomni.

Mikor tudod, mi lesz a következő szó, vagy mondat, amit hallani fogsz tőle.
Mert míg nem változunk, mindig egyazon séma szerint létezünk.
Megérezni azt, hogy a sebzett lélek milyen óvatosan,
félelemmel fordul azokhoz az apró megérzésekhez,
a bizalomhoz, amit kap.
És megérezni azt, hogy pillanatok alatt milyen örömmel
tudja eltölteni a másikat, ha "rájön", lehet önmaga.

Csak hagyod, hogy áthasson, amit érzel,
miközben a másikat figyeled, mikor vele vagy.
A szemei. Mindent elmondanak.
Belenézni a szemébe, és kiolvasni belőle mindazt,
amit még nem tud, vagy nem mer felvállalni.

A szívedben érzed ilyenkor, mennyivel több minden van mögötte,
de még nem kész rá, hogy feladjon mindent.
Mennyire lényegtelenek lesznek ilyenkor a szavak.

Pedig micsoda erő rejlik bennük!

Micsoda hatalom!

Ilyenkor mennyire nem jelent semmit, mit is mondunk,
mert minden szó, minden mondat értelmet próbál adni annak,
aminek nincs szüksége értelemre.

Engedd, hogy sebezhető legyél....


 

Pár(baj)ok 1.

 

Párommal kb. 4 hónapja voltunk együtt ekkor már. 

Nagyon mély, nagyon szép kapcsolat a mienk. 

Rengeteg beszélgetéssel, rengeteg felismeréssel. 

Az egyik ilyet szeretném most megosztani veletek.

Egy kiállítás megnyitóján voltunk aznap, későn indultunk hozzájuk, 11 óra után. 

Azokban a napokban sok volt a program, és bár sokat voltunk együtt, 

ténylegesen az egymásra figyelés meglazult. 

Sok minden összejött nálam is, a kisugárzásomból érezhette, nem megy minden rendben.

Nyár eleje volt, meleg éjszakákkal. 

Így többször is kint aludtunk azokban a napokban a teraszon éjszaka. 

Hazaérkezésünk után, hamar lefekvéshez készülődtünk. 

Megkérdezte: "hol szeretnél aludni"? Azt válaszoltam: nekem mindegy. 

Rám nézett, és azt mondta: "ez nem válasz". Majd kiment.

Bennem ekkor elszakadt valami. 

A több napos felgyülemlett feszültség kitört belőlem. 

És megtörtént az, ami addig nem: elsírtam magam, kitört belőlem a zokogás.

A fürdőszobába menekültem. Soha nem sírtam még férfi előtt.

Párom bejött utánam, zavartan, a helyzet őt is meglepte. 

Átölelt, simogatta a fejem csendesen. 

Pár perc elteltével, mivel a zokogásom nem csillapodott, 

annyit mondott csak: kint leszek a kertben.

Tudtam, azt jelenti, ha megnyugodtam, menjek utána.

Miután sikerült megnyugodnom, 10 perc telhetett el talán,

lemostam az arcom, és elindultam kifelé. 

Miközben mentem ki, hallottam, hogy valakivel telefonon beszél. 

Mikor meghallotta, hogy jövök, megszakította a beszélgetést. 

Éreztem zavarát, mikor mellé értem. 

Tudtam, a telefonbeszélgetés miatt van.

Leültem mellé, és hosszú percekig csak üldögéltünk egymás mellett. 

Jó volt csak úgy lenni mellette, szavak nélkül. 

Rengeteg érzés cikázott bennem, a szégyentől a megkönnyebbülésig minden. 

Hiszen még nem látott sírni, és még
én sem engedtem meg magamnak soha, hogy egy férfi előtt sírjak.

Pár szót beszélgettünk csak, nem közöltem vele mi volt a bajom, és ő nem volt erőszakos a témában. 

Nagyon szép éjszakát töltöttünk együtt. 

Élveztük az egymásmellettiséget, akkor több nem is kellett.

Másnap reggel kezdtünk el beszélgetni a történtekről. 

Az egom rendesen "felébredt" reggelre. Rákérdeztem arra, hogy kivel telefonált. 

Én akkorra már tudtam, hogy az előző barátnőjét hívta fel. 

(Ők jó kapcsolatban vannak azóta is.) 

Egyszerűen éreztem. Igennel válaszolt.

Kérdeztem tőle:

"hogy van az: miközben én bent szenvedek a fürdőszobában, 

akkor Te az előző barátnőddel csevegsz"???

(Itt az ego rendesen. Nem mondom, hogy nem szégyelltem magam utána ezért a mondatért.)

Azt válaszolta: csak TE szenvedtél.
Én tudtam, ha kijössz és beszélgetünk, 

egy csodálatos dolog fog megtörténni, 

és egy nagyon szép születésnek leszünk résztvevői. 

A volt barátnőjét pedig azért hívta akkor és ott, 

mert a kiállítás eseményeit szerette volna vele megosztani, ő ugyanis két hétre külföldre utazik.

Nem később, nem 2 hét múlva, 

mert akkor már nem lesznek benne azok az érzések,

amiket át akart adni. 

A zavart pedig az okozta benne, 

hogy nem tudta, hogyan reagálnék én akkor és ott mindenre.

Mondanom sem kell, az első másodpercekben szóhoz sem jutottam a válaszától. 

Aztán leesett.....

Hiszen milyen igaz. 

Semmi mást nem csináltam, mint kivetítettem rá a szenvedéseimet, 

és ráadásul még azt is elvártam volna, hogy ő is velem együtt szenvedjen.

Azóta is hálás vagyok azért, hogy volt annyira tudatos, 

hogy nem vette át az érzéseimet, és nem akart velem együtt lemerülni a mélybe. 

Ehelyett megmaradt önmagának,
és így vele együtt emelkedhettem fel a magasba...

Mikor két ember találkozik

 

Mikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik,

két rejtélyes világ kapcsolódik össze.

Különbözőek neveltetésük, szocializálódásuk, hitviláguk miatt.

Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy semmi nem történik véletlenül, 

akkor el kell fogadnunk azt is, hogy mindenki okkal van jelen az életünkben.

Érzelmeink (vagyis mozgásba hozott energiáink) bizonyos frekvenciákon rezegnek. 

Akikben az érzéseink rezonanciát keltenek, 

azok rezgésüket tekintve összhangban állnak velünk, 

és valószínűleg a sajátunkhoz hasonló érzelmi mintázattal - vagy ugyanolyannal, 

vagy a miénk ellentétével - rendelkeznek, amit azután visszatükröznek ránk.

És amikor ez történik, az illetők bevonzódnak az életünkbe, 

hogy visszatükrözzék ránk saját meggyőződéseinket, 

amivel esélyt adnak nekünk, hogy megvizsgáljuk az adott meggyőződést, és ha 

szükséges, változtassunk a vele kapcsolatos véleményünkön.

A rezonancia törvénye alapján olyan embereket vonzunk magunkhoz,

akikben visszhangra találnak problémáink.

De, nem csak negatív meggyőződések tükröződnek vissza ránk. 

Ha pozitív rezgések áramolnak belőlünk, olyan embereket vonzunk az életünkbe, 

akik hasonlóak pozitív energiákat áramoltatnak, mint mi.

Ha rá akarsz jönni, mi az, amit nem szeretsz és megtagadsz önmagadban, 

vizsgáld meg, mi bosszant az életedben szereplő emberekben. 

Hiszen tükörként állnak Veled szemben. 

Vizsgáld meg, és fogadd el, amit találsz.

Ítélkezés, önsajnálat, bűntudat nélkül.

Két ember találkozása a leggyönyörűbb tanulási folyamat, amiben csak részt vehetünk..

Ahogy én érzékelem

Nem test vagyok, aminek lelke van, hanem lélek vagyok, akinek teste van.

Mindnyájan EGY-ek vagyunk. Te létezel bennem, én létezek Benned. 

EGYSÉG-ből jöttünk, és az EGYSÉG felé tartunk.

Körülöttünk és bennünk minden energia. Mind egyénileg rezgünk az EGYSÉG részeként.

Leszülettünk az emberi világba azért, hogy megtapasztaljuk a testi lét világát.

Célunk az EGYSÉG-be való hazatérés, utunk a ráeszmélések, tapasztalások útja.

Szabad akarattal jöttünk e világba, hogy a magunk által választott módon élhessük meg megtapasztalásainkat.
Az életünk nem véletlenek sorozata.

Ebben az ÉLET-nek nevezett társasjátékban Te vagy a játékvezető és a játékos is egyben. 

Sőt, mondjak még valamit? Te írod a szabályokat is.

Magunk teremtjük valóságunkat. 

Mindenki maga dönti el, hogy milyen gondolatai vannak, 

mit választ figyelme tárgyául, mihez engedi energiáit áramolni.
Ha dühös vagy, dühödet táplálod, ha boldog, a boldogságodat.

Nem az emberek és a dolgok miatt érzünk bármit is.
TE döntesz úgy, hogy megengeded mindazt az élményt, amely téged érzelmileg befolyásol. 

Csak döntés kérdése, hogy milyen élményben veszel részt.

FELELŐS vagy saját életedért, hiszen TE VAGY, AKI A DÖNTÉSEIDET HOZZA.

Kapcsolataink tükrözik önmagunkat.

Minden ember tanít és tanító is egyben. 

A rezonancia törvénye alapján olyan embereket vonzunk magunkhoz, 

akikben visszhangra találnak problémáink. 

Kapcsolataink által tudunk gyógyulni és visszatérni a teljességhez.

Fizikai valóságunk illúzió, amit öt érzékünk teremt meg.

Véletlen szerelem

 

 

Nincs véletlen szerelem, előre tervezett az utunk, mit végigjárunk.

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, 

amikor felkészültünk reá. 

Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. 

Azt hisszük, játszik velünk valaki. 

De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … 

 Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … 

Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, 

valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, 

ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, 

hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, 

amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.” 

(Márai Sándor: Eszter hagyatéka)

Mikor megnyitjuk magunkat, nyitottan és bizalommal fordulunk az ÉLET felé, 

a szerelem egyszerűen megtörténik. 

Megtörténik, mert kilépünk a saját korlátainkból, kinyílik a szemünk a szerelemre.

Mindannyian hordozunk magunkban egy jelzőrendszert, 

ami az aktuális tudatállapotunknak megfelelő személy felé mutat. 

És mikor az elemek összeállnak, szerelmesek leszünk. 

 

Minden és mindenki okkal van a másik életében...

Találkozás

 

 

Őszinte örömmel indult a nap, a viszontlátás őszinte örömével. 

Mikor megölelt, átfutott rajtam mindaz, amit előző találkozásunk adott, 

és kellemes melegséggel töltött el, hogy ismét itt van.

Egység-et sugalló, mosolygós fiatalember Ő. 

Jó mellette lenni, áraszt magából valamifajta finom nyugalmat. 

 

Nagyon jó energiái vannak, ahogy mellettem állt, éreztem őt, ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, úgy futott át rajtam is újból és újból az a gyönyörű, leírhatatlan érzés, amit akkor kaptam, mikor szívből, örömmel mesélt azokról a dolgokról, amik örömet okoznak neki az életben.

Vele érezni a férfiak azon gyönyörű "tulajdonságát", hogy sokszor egy mondatukkal, mozdulatokkal elsimítanak mindent, feloldanak minden fájdalmat bennünk, nőkben.  

 

Jó érzés volt megérinteni, fogni a kezét,  megsimogatni, átölelni, mikor úgy éreztem, szeretném a közelségét.

 

Jó érzés volt kimondani felé az érzéseimet, megosztani Vele olyan dolgokat is, amiket még eddig így magamnak sem vallottam be. 

Jó érzés volt látni, hogy mosolyog. 

Mosolyog, mert örül annak, amiket én megélek, örül annak, amilyen érzékelésekben részem volt.

És jó érzés volt látni azt a meglepett, gyermeki csodálkozó tekintetet, amikor olyan tapasztalásokban volt része a nap folyamán, amikben eddig még nem. Jaj, ez nagyon jó volt......

Vele csoda volt minden perc....

 

Egy péntek délután

 

 

 

Szavak, hangok, érzések, érintések,

elmerülés, befogadás, nyugalom.

Finomság, 

érzékiség, 

vágy, ami eltelít, 

szavak nélküli csend, mi többet mond minden szónál, 

érintések nélküli kapcsolódás, 

forróság, mi körbefog.....,

percek nélküli idő, 

megfoghatatlan pillanatok, 

szívdobbanások, mik egymáshoz igazodnak, 

lélegzet, mi elakad......

 

Ilyen is lehet egy péntek délután.....